_Szerelmetes napok...

Ma reggel anya keltett telefonnal:) Telefonom nem lesz a héten. Nem para, megoldom.

Ma reggel Erzsi nénihez mentem audienciára :) Tök jól elzötyögtem a fogason, legalább annyira élveztem, mint kicsi koromban. Ott kibeszéltük az élet nagy dolgait, főleg a szerelmet.Leszűrtük a végeredményt: a szerelem az egyetlen valamire való érzés ezen a világon. Osztom. Hazafele találkoztam ex iskolatársnőmmel, Helgával. Nem tudom, ki lepődött meg jobban.

5 kor már a Battyányi téren voltam, és azt hittem, egyedül a csoportból. Hát pedig nem. Krisi és Juli lesből várakoztak rám, és mikor Krisi hirtelen megölelt, majdnem meg is ijedtem:D De csak majdnem. Nosza, betársultam hozzájuk, és elkedtük erősen várni a többieket. Márk és Franciska hamar meg is érkeztek, majd Emberem is befutott. Illetve begurulut, mert stílszerűen kocsival érkezett:D

Mivel úgy ítéltük meg, h a palacsintázó tetőtere túl meleg, és nem akarunk palacsintázni, inkább átcammogtunk egy fél utcával arrébb egy helyes kis kocsmába, ahol szégyenszemre nem söröztem. Mert volt bennem jóérzés, és nem fájdítom Ember szívét azzal, hogy én alkoholizálhatok, ő meg a kocsi miatt nem.Jó volt az összeröffenés, felemlegettük a sok vidám és kevésbé vidám emléket.

Utána Krisiék okoztak még pár boldog pillanatot, amikor is eljátszották eőször az angol, aztán a német turistát. Előbbit azért, hogy igit vehessene, utóbbit azért, mert vicces. Szembeálltak a Parlamenttel, és megkérdeztek egy nőt, hogy hol találják azt. NEEEM röhögtünk rajtuk kicsit se:)

Utána jött el Emberrel, (akit személyiségi jogok miatt nem nevezünk nevén(in memoriam Voldemort) ). Betaláltuk kedvenc török éttermünket (ez itt a reklám helye) a Szerájt a Nagykörúton.Ott végighallgattam a szülői értekezlet sztoriát, és em győztem ledöbbeni a sznob szülők hülyeségén. Hajajj, mi vár rám a diplomaosztó után....

Utána nekivágtunk csak úgy prolin gyalog a városnak, meg se álltunk a Clark Ádám térig, ahol is fel lettem toloncolva a villamosra, és haza lettem szállítva vala.

Kiváncsi leszek a holnapi ébresztőre, ugyanis Ember kelt azzal, hogy felhív vezetékes telefonon:) Asszem a kómás hangommal, és az  általa ezzel képzeletben társított kiélt és fáradt fejemmel okozok majd neki néhány vidám pillanatot. Nem para, lazásososan.

0 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

_Rólam

Hali! 20 éves pedagógusjelölt életvidámság vagyok, nagy vigyorral,örök optimizmussal.Szeretek ismerkedni,olvasni,zenét hallgatni,és utazni.Zongorán és gitáron játszom.Gitáron csak könnyűzenét, zongorán komolyat és könnyűt egyaránt. Nagyon szeretem az eperkrémes Milkát, a színes virágokat, a vigyorgós embereket,a pillangókat,a jóidőt,a hóembereket, a kombínót,a Váci utcai H&M-et, valamint az ifjúsági táborokat Újudvaron,ill. Hüttstadtmühlében(No, Dresda környéke) Iwiw-en megtalálható vagyok, ha kicsit többet szeretnél tudni rólam, akkor ott megtalálsz.

_Archívum

_Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

_Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

_Blogom címkéi

  • Nincsenek blogcímkék


http://rss.ezreka.blogter.hu/
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet